CSAK SZÜLŐKNEK

MATEKMESE: Közös nevezőre hozzuk a gyerekeket és az oktatást

Vannak jó gyakorlatok az oktatásban, csak ki kell emelni és méltányolni kell azokat – hangsúlyozta a MATEKMESE könyv írója a II. NEMZETKÖZI KISGYERMEK-NEVELÉSI KONFERENCIÁN Vácon. Az oktatás erőn felül teljesít, hogy alkalmazkodjon a XXI. század gyermekeihez és el kell ismerni, hogy a diákoknak is küzdelem a közös nevező megtalálása – tette hozzá Nagyné G. Pataki Ágnes.

A mai gyerekek mereven elutasítják a tananyag száraz megtanulását, az izgalmakat keresik az élet minden területén. A korszerű oktatás nem tehet mást, mint hogy a cél érdekében felszáll erre a Shinkanszen vonatra, nem hagyja elmenni maga mellett, és a gyerekek ez irányú nyitottságára építi fel az ismeretek célba juttatását.

A MATEKMESE könyv erről szól. A legkisebbeket vonzza be kalandos történetek szárnyán a matematika világába, miközben észrevétlenül megismerteti az alapfogalmakat, megtanítja gondolkodni a nebulókat.

„Milli, Centi és Deci együtt mennek játszani, hisz ezred, század és tized, jó barátok elvileg.
Egyedül a Kilo az, ki egy kicsit kilóghat. Ő az ezerszeres Úr, ki mindenkit fölülmúl”

olvasható az egyik mondóka a könyvben. Ez annak felismertetésére szolgál, hogy mindegy milliméterről vagy milliliterről van szó, a milli az mindig az aktuális mértékegység ezredrészét jelöli, amíg a centi a század, a deci pedig a tizedrész neve. Felesleges tehát minden egyes esetben külön bemagolni a mértékegységeket. A műveleteket emberi tulajdonságokkal felvértezett manók személyesítik meg a Matekmesében, a kövér nulláról pedig minden kisgyerek tudja a fejezet végén, hogy – habár osztani nem lehet vele – bárki lenullázására képes. Színes rajzok illusztrálják az egybevágó és a hasonló háromszögeket, valamint szintén helyet kapnak a mesében a hatszög alakú tablet-ek , illetve a nyolcszög alakú X-box játékgépek.

A tanórákba ugyanúgy bele lehet csempészni a gyerekek számára érdekes szereplőket, például egy téglatest testhálóját négyzetekből álló Minecraft embernek titulálva. Egy ilyen varázsszó hallatán jobban odafigyel az óra hátralévő részében a diák és egy életre megjegyzi, hogy a téglatest hálója hat téglalapból áll. A kisebbeknek élvezetessé teheti még a tanulást a Radosza-számológyűrű is. A nagyobbaknak pedig lehetőleg még több szemléltetőeszköz kellene, érzelmekre ható könyvek szórakoztató, de ugyanakkor tanulságos köntösben. Mindez persze digitális formában is. Ez a jövő iskolájának sikerkulcsa.

matekmese.hu

Cikk megosztása

Kapcsolódó cikkek

Hírlevél

Ne maradj le híreinkről, pályázatainkról, programjainkról!
Elfogadom a felhasználási feltételeket

Kövess minket!

csakszuloknek.hu